Műtő

Nekem az otthonom, mások számára riasztó közeg, rémséges hely, rettegés forrása
Szeretném portálomon az egyszerű emberek szemszögéből is érthetővé tenni, mi is folyik a mi világunkban.
 Az én nézőpontomból szemlélve napi rutinmunka, bár élnék az idézettel, a hivatásom valóban ilyen:
 "99% dögunalom, 1% totál beszarás" (Az aneszteziológusi munka bemutatása - Idézet a Kóma c. könyvből)

Kép: vakbélműtét

Nos, az az igazság, hogy a munkám nagy része, talán több is, mint 99%-a valóban rutinmunka.
 Ám ne nevezzük munkának, és főként ne tekintsük rutinnak. Aki annak veszi, rosszul teszi.
 Az én hivatásomat nem lehet félvállról venni. Igazi művészet megtalálni a hangot minden egyes beteggel, hiszen ahány ember, annyi lélek és élet.
 Így aztán a munkám egyben a hobbim is, és élvezem, ha azt láthatom, hogy egy-egy betegemből hogyan tűnik el a rettegés, a szorongás.
1981 óta dolgozom egészségügyben.
 A Mai napig is visszacsengenek azok a szavak a fülembe, amit első munkahelyemen dr Makláry Lajos mondott, mielőtt munkába állhattam:
 "Mindig úgy bánjon a betegével, mintha Ő a maga legkedvesebb hozzátartozója, édesanyja, édesapja, testvére, nagyszülője lenne!"
És azt hiszem, ezek a szavak kell, hogy elkísérjenek addig a napig, amíg orvosként dolgozom.
 Igen, altatóorvosként tisztában vagyok azzal, hogy minden beteg szorongva, félelmekkel érkezik a kórházba.
Legfontosabb feladatomnak tartom, hogy korrekt felvilágosítással ezeknek a tudatos, vagy tudatalatti félelmeket eloszlassam.
Ha a beteg tudja, hogy mi fog vele történni, fél siker, hiszen fel tud készülni arra, ami vár rá.
Orvos... higyjék el, éppolyan ember vagyok, mint bárki más.
Ám a megszerzett tudást alapul használva, úgy "működök", mint egy számítógép:
 Van egy nem csekély tudásanyag, bevált és begyakorlott protokollok, amelyek alapjában véve irányítanak, azonban ehhez minden esetben hozzá kell adnom a módosító tényezőket,
 - a beteg kórelőzményét, (gondos és részletes kikérdezés alapján)
 - általános állapotát, (fizikális, vagyis személyes vizsgálat alapján, amely akármilyen gyors, higyjék el, alapos!)
 - alkatát és korát,
 - személyiségét
 - és nem utolsó sorban személyes véleményét és akaratát, amelyet az általa nyújtott információk alapján tud kialakítani.
Így indulunk, s a műtő felé még hosszú az út.
Tervezett műtéteknél sok esetben kérünk kiegészítő vizsgálatokat, aszerint, hogy milyennek találtuk a beteg állapotát.
Fontos, hogy ne csak a beteget és az elkészült leleteket nézzük, hanem az egészet együtt, s ha a legcsekélyebb gyanúnk is van egy még nem ismert betegség jelenlétére, arról pontos információkat  kell szereznünk.
Alapszabály: egy kísérőbetegség jelenléte nem baj, hiszen fel tudunk készülni az ebből eredő szövődmények megelőzésére, vagy elhárítására.
Egy nem ismert kísérőbetegség azonban olyan nem várt szövődményekhez vezethet, amelyek a beteg életminőségét, vagy akár életét is veszélyezhetik!
Tehát felkészülünk, előkészítünk, majd elvégezzük a szükséges beavatkozásokat.
Hitetlenkedve olvasom néha egy-egy kolléga véleményét: a beteg nem altatható, nem érzésteleníthető, mert...
Felejtsük el ezt a mentalitást!
Szerencsére ma az aneszteziológia olyan eszköztárral rendelkezik, amellyel csaknem minden beteg műtéti érzéstelenítése biztonsággal megoldható.
Természetesen itt a tervezett műtétekről beszélek.
A sürgősségi, ún. akut műtétek mindig is más kategóriába tartoztak, hiszen itt nincs annyi időnk a beteg előkészítésére és kivizsgálására, és ebből gyakran adódnak váratlan, vagy veszélyes szituációk. A legtöbb esetben azonban ezek a veszélyek is elháríthatók.
Összességében tehát szeretném azt mondani:
ma a műtéti érzéstelenítések többsége rutineljárásnak számít, igen csekély kockázattal.
Ne féljünk tehát, ha műtétre várunk!


dr Nemessányi Mária