2011. január 17., hétfő

Holisztikus szemlélet


  
Holosz (görög), vagyis egész, teljesség.
A holisztikus szemlélet szerint az ember testi, lelki, szellemi, értelmi, érzelmi egység. Az egység, vagyis az egész több, mint a részek összessége (Hippokratész).
A modern gyógyászat sokszor csupán egyes tünetek megszüntetésére törekszik, ahelyett, hogy a beteg szervezetet, mint egészet gyógyítaná. Sajnos efelé mutatnak a széttagolódó, mindinkább specializált szakágak is. Ez az út nem helyes.
A rengeteg információ, amely egyes szakterületek magas szinten való ismeretét és alkalmazását lehetővé teszi, valamelyest szükségszerűvé tette ugyan a szakterületek szétválását, azonban, ha a betegség mögül „kifelejtjük” az embert a maga érzéseivel és érzelmeivel, szorongásaival és stressz-helyzeteivel, fájdalmával és kétségeivel, ha nem tudunk belehelyezkedni betegünk helyzetébe, akkor csupán tüneti kezelést végzünk.


Hiába gyógyítjuk az adott betegséget, ha magát az embert, a betegséget előidéző okokat nem kutatjuk fel, a helytelen szokásokat, az egészségtelen életmódot, a pszichés tényezőket nem vesszük figyelembe, és végső soron nem az embert egészében nézzük a maga sajátságos egyéni és egyedi tulajdonságaival.
Szervezetünk alapvetően törekszik egyensúlyának helyreállítására, a mindenkori homeosztázis, vagyis a a belső környezet dinamikus állandóságának fenntartására.
Minden betegség a szervezet, mint egész egyensúlyának megbomlását jelenti. Az egyensúlyvesztés akár testi szintről (pl. egy banális megfázás, vagy pl egy vágott seb a kezünkön), akár lelki-pszichés szintről (stressz, fáradtság, hozzátartozó elvesztése, aggodalom, stb) indul el, végső soron betegséghez vezethet.
A holisztikus egészségmodell a szervezet öngyógyító erőit mozgósítja, arra törekszik, hogy a szervezet saját maga tudja leküzdeni a betegséget, segít helyreállítani a szervezet belső egyensúlyát.


Forrás:
(1) Palágyi Jolanda: Kézreflexológia (2002; Animus kiadó)

Egész-ség / Holisztikus szemlélet

A szervezet csak egészében gyógyítható, és tartható karban. A lélek és a test szorosan összefügg, szerves egységet alkot. A holisztikus szemléletű gyógyító az egész egységet gyógyítja, az egészre vonatkozólag ad tanácsokat, gyógymódot. Épp ezért, s mert gyógyítónak vallom magam, fontosnak tartom, hogy ezzel a szemlélettel beteg, s gyógyító egyaránt tisztában legyen, s alkalmazza azt

2011. január 16., vasárnap

Egész-ség (?)

Egészség nélkül nem teljes az életünk.
A megelőzés talán a legfontosabb, ha egészségesen élünk, odafigyelünk arra mit eszünk, mit iszunk, és mozgunk-e eleget,
ha törődünk napjaink időbeosztásával és nemcsak testünkre, de lelkünkre is fordítunk időt, harmóniába kerül testünk és lelkünk és valóban egészségesek maradunk. Ám mit tehetünk, ha megrendül ez az egész-ség?





  
 Orvos vagyok. Meggyőződésem, hogy munkám nemcsak hivatás, hanem egyúttal művészet is. Nem elegendő a felhalmozott ismereteket tudni, hanem azokat egyénre szabottan, az adott ember reakcióinak megfelelően kell alkalmazni. Minden ember más, így mindenki másfajta módszert és törődést igényel, s a test mögül nem szabad a lelket kifelejteni! Szeretném első sorban munkámat, szűkebb szakterületemet. az aneszteziológia és intenzív terápia világát bemutatni frissen indult honlapomon, majd egészségmegőrzési praktikákról, alternatív gyógymódokról, életmódról (mozgás, étrend) is szeretnék írni.
 

Meggyőződésem, hogy sokat tehetünk azért, hogy egészségünk teljes maradhasson, és frissességünket megőrizhessük egész életünk folyamán.
Honlapommal elsősorban egy olyan hiányt szeretnék pótolni, amelyre a portálok közt tallózva egyre inkább rádöbbenek: vannak szűk orvos-szakmai rétegeket célzó portálok, vannak alternatív terápiákkal foglalkozó, s ezen belül is legfőként az ezotéria útvesztőibe kalauzoló honlapok, ám olyan portált egyet sem találtam, amely tanácsot tud adni, vajon mi az a határ, amíg a természetgyógyászathoz lehet fordulni, és mikor kell mindenképpen a hagyományos orvostudomány lehetőségeit igénybe venni.
Szeretném, ha honlapom interaktív lenne, elsősorban a Látogatóimat érdeklő kérdésekről szeretnék írni.


Miért altatás? Miért érzéstelenítés? Pro és kontra

Amikor egy beteg számára érzéstelenítési módot választunk, a legfőbb célunk az, hogy biztonságosan érjünk el teljes érzéstelenséget úgy, hogy ez a betegünk számára is jó közérzetet biztosítson és minél kevesebb fájdalommal ússza meg a műtét körüli, ún. perioperatív szakot.
Természetesen minden esetben alkalmazkodnunk kell a műtét típusához, és lehetőség szerint olyan módszert kell választanunk, amellyel pl meglévő kísérőbetegségek esetén a lehetséges szövődmények veszélyét minimálisra csökkentjük. Amennyiben lehetséges, figyelembe vesszük a beteg akaratát, ám vannak olyan súlyos kísérőbetegségek, amelyek mellett egyik-vagy másik módszerünk annyira kockázatos lenne, hogy akár komoly egészségkárosodást is okozhatnánk alkalmazásuk során.





Az altatásnak - a beteg számára - határozott előnye, hogy a beteg öntudatát a műtét teljes idejére kikapcsoljuk, semmire sem fog emlékezni. Azonban határozott hátránya, hogy bármennyire is időben adunk viszonylag hosszabb hatású fájdalomcsillapítókat már a műtét alatt megkezdve azok adagolását (preemptív analgézia), mégsem tudjuk garantálni, hogy ébredéskor nem alakul ki fájdalom. Ez is egyéni, mint minden reakció. Másik hátrány, hogy az altatáskor, főként az ébredés folyamán számos szövődménylehetőség adódik. Kezdve az allergiás reakciókon, hiszen számos gyógyszert használunk (minél több szert kombinálunk, annál kisebb az egyéb káros mellékhatások veszélye, hiszen annál kisebb dózisra van szükség egy-egy gyógyszerből, azonban nő a lehetséges allergének száma). A légúti szövődmények ma már kevésbé veszélyesek, mint a narkózis hőskorában, azonban - főként dohányosoknál, tüdőbetegeken, asthmásokon, vagy érzékenyebb nyálkahártya mellett - néhány százalékban előfordulnak. Ha csupán a tervezett műtétekről beszélünk, akkor üres gyomor mellett a súlyos légúti szövődmények, mint pl a félrenyelés és az ebből eredő tüdőgyulladás, teljesen kiküszöbölhetők. Ezért fontos, hogy a műtét és az anesztézia éhgyomorra történjen, legalább 6 óra teljen el az előző étkezést követően.





Természetesen vannak olyan műtét típusok, amelyek mindenképpen altatást igényelnek, ilyenek pl a laparoscopos sebészeti beavatkozások, a hasi műtétek többsége, a mellkasi műtétek, és a koponyaűri, valamint gerincműtétek.
A sürgős műtétek legtöbbjét is altatásban végezzük.
Az érzéstelenítések legfőbb előnye, hogy több órás érzéstelenséget tudunk segítségükkel biztosítani a betegek számára. Ez legtöbb esetben azt jelenti, hogy a műtétet követő 2-3 órában még fájdalommentesek. Ez főként az igen érzékeny területek: pl gáttájék műtétjeinél nagyon előnyös. Az alsó végtagi műtéteket, kismedencei műtéteket (pl urológiai műtétek, lágyéksérv) főként gerincközeli érzéstelenítésben javasoljuk. Igen előnyös ez akkor, ha viszonylag hosszabb műtétre készülünk, hiszen az altatás esetén pl minél hosszabb a műtét és az altatás, annál több szövődményre számíthatunk.





Az érzéstelenítés nem azt jelenti, hogy ébren kell lenni betegünknek a műtét idejére. Intravénás szereinkkel szendergő állapotot tudunk létrehozni, amennyiben betegünk ezt igényli, és egy kellemes bódulatban tölti ilyenkor az operáció idejét.
Vannak olyan műtétek, amelyekhez kombinált anesztéziát javasolunk betegünknek, ez azt jelenti, hogy a regionális anesztéziát és a mély-altatást együtt alkalmazzuk, kihasználva ezek minden előnyét a műtét alatt és a műtét utáni fájdalomcsillapításban is.
Honlapomon a továbbiakban majd részletesen bemutatom az anesztéziák főbb típusait, kitérve előnyeikre, valamint veszélyeikre is.

Beköszöntő. Munkámról általában, illetve a honlap céljáról


1993 óta dolgozom aneszteziológus orvosként. Munkám sokoldalú, hiszen az aneszteziológus nem csak az érzéstelenítések szakembere, szakágam hivatalos megjelölése: Aneszteziológus és Intenzív Terápiás szakorvos.
Szakmám során éves szinten kb 700-1500 anesztéziát végeztem attól függően, hogy mindenkori munkahelyemen milyen volt a betegforgalom, illetve mennyit töltöttem műtőn kívül (aneszteziológiai ambulancián, intenzív osztályon, szakmai gyakorlatokon).
„Változó munkahelyen” töltöm munkaidőmet, ami azt jelenti, hogy kollégáimmal megosztva forgó rendszerben látjuk el az aktuális műtőket, az ambulanciát és az intenzív osztályos feladatokat, illetve az aktuálisan adódó kórházon belüli sürgősségi eseteket.
(Mit mondjak, unatkozni nem szoktunk!)

Máig is megdöbbentő számomra, amikor éppen aneszteziológiai ambulanciára vagyok beosztva, hogy mennyire hiányosak az emberek információi mind az altatással, mind az érzéstelenítésekkel kapcsolatban.
Legtöbbjük attól retteg, hogy érezni fogja a műtétet, vagy ébren lesz a műtét alatt, netán nem ébred fel az altatásból, vagy lebénul az érzéstelenítéssel kapcsolatban.
Nos, szakmánk fiatal orvosi szakág ugyan, de dinamikusan és gyorsan fejlődött megalakulása óta, ma már kizárólag erre specializálódott, magasan képzett szakemberek végeznek mind altatást, mind regionális érzéstelenítéseket.

Nem véletlen, hogy a szakma nem vált külön az intenzív terápiától, hiszen a sürgősségi betegellátás során (amely előfordul minden kórházban, ahol aktív sebészeti osztály működik, függetlenül attól, vajon van-e az intézetnek külön sürgősségi részlege) sok esetben kell ellátnunk kritikus állapotban érkező betegeket. Ezek az ún. „akut” betegek jelentik szakmánk legnehezebb és egyben legszebb kihívásait, gyógyulásuk minden egyes esetben sikerélmény. Olyan ez, mint az extrém sportok, én a bunjee-jumpinghoz szoktam hasonlítani: nem tudnék meglenni nélküle.

Miért szükséges az intenzív terápia ismerete?
(1) Ma nagyon sok az idős, műtétre váró beteg. A kor előre haladtával egyre több kísérőbetegség, társbetegség lép fel az öregedő szervezetben, a leggyakoribbak a magas vérnyomás, cukorbetegség és az érelmeszesedés, valamint a szív problémák. Ezek kezeléséhez, ha nem is olyan mélységekben, mint a szakmai specialisták, de magas szinten értenünk kell.
A kísérőbetegségek ismerete nagyon fontos számunkra, hiszen ma az aneszteziológiai és műtéti szövődmények nagy része ezek talaján alakul ki, a kísérőbetegség ismeretében ezeket a szövődményeket általában műtéti előkészítéssel, speciális vizsgálatokkal, és ezek ismeretében esetleg az addigi gyógyszeres kezelés változtatásával meg tudjuk előzni.
Ambuláns munkánk során nemcsak a kísérőbetegségek jelenlétét kell felismerni és tudomásul venni, hanem mérlegelnünk kell minden egyes beteg esetében, hogy szakmai kompetenciánk elegendő-e ezen betegségek perioperatív (műtét körüli) ellátására, vagy be kell vonnunk a specialistákat a csapatmunkába.
Jelenlegi munkahelyemen ambulanciánkon napi szinten 10-15 beteg fordul meg, ezek közül általában 1-3 beteget kell tovább küldenünk kardiológus, diabetológus, neurológus vagy endokrinológus (stb) kollégához.
(2) Az akut sebészeti betegek nagy részénél olyan potenciálisan életveszélyes krízis állapotok kísérik az operációra váró betegséget, mint a kiszáradás, szeptikus állapot (vérmérgezés), vérzésből eredő vérszegénység, fájdalomból-kivérzésből eredő shock, a szervezet ionháztartásának eltolódása, magas láz, stb. Ha betegünk ilyen, veszélyeztetett állapotban érkezik, elsődleges feladatunk a veszélyeztetett beteg előkészítése, állapotának stabilizálása, ami a gyors, de alapos műtéti kivizsgálással párhuzamban, a sebész kollégával együtt, csapatmunkában folyik a műtét előtt.
(3) Ritkán fordulnak elő anesztéziával kapcsolatos szövődmények. (Kb 1% és 1ezrelék közt). Ezek ellátása és felismerés rutin feladat kell, hogy legyen, ma már nem okoznak komolyabb hosszú távú problémát. Alapvetően mégis ellátásuk az intenzív terápia határán mozog.
(4) Sok esetben a beteg már szeptikus állapotban érkezik a sebészeti osztályra, ilyen esetekben rögtön a műtét után általában intenzív terápiás osztályunkon helyezzük el, amíg a kritikus állapotot át nem vészeli, sőt, néha már az előkészítést is az intenzív osztályon végezzük.

Jelenlegi cikkem legyen bevezető, hiszen rámutat arra, miért tartom szükségesnek honlapom megalkotását:
(1)   Betegeink nagy része nincs tisztában az alapvető lehetőségekkel, melyeket számára a műtéti érzéstelenítések során fel tudunk kínálni.
(2)   Az emberek többsége sok esetben annyira fél a kórházi ellátástól, hogy érkezéskor állapota kritikus, vagy életveszélyes. Ezeket az állapotokat a tévhitek eloszlatásával, a felvilágosítással reményeim szerint csökkenteni lehet.
(3)   A kísérő betegségek karbantartása, a műtéti előkészítés nagyon fontos. Sajnos ma a magyar lakosság nagy része elhanyagolja ismert kísérő betegségeit, fel sem tudja sorolni az általa szedett gyógyszereket, sőt, adott esetben pénz hiányában, vagy tudatlanságból nem is szedi őket.
(4)   Orvostörténeti áttekintéssel szeretnék rávilágítani arra, milyen hatalmas és gyors fejlődés áll szűken vett szakterületem mögött. Paradoxon, de néha egy-egy felfedezés évszázadokig pihent, amíg alkalmazni kezdtük.

Időm korlátozott, heti szinten (átlagosan) 64 órát dolgozom a munkahelyemen, ez havonta legalább 6 alkalommal jelent 24 órás szolgálatot. Így honlapomra csak a fennmaradó szabad időmben tudok időt szánni. Ám mindazokról a közérdekű dolgokról szeretnék majd szót ejteni, amit egy ember megtehet saját egészsége érdekében, és ezt nem csak aneszteziológiai vonatkozásban szeretném megtenni.

dr Nemessányi Mária 2009.03.30

Műtő

Nekem az otthonom, mások számára riasztó közeg, rémséges hely, rettegés forrása
Szeretném portálomon az egyszerű emberek szemszögéből is érthetővé tenni, mi is folyik a mi világunkban.
 Az én nézőpontomból szemlélve napi rutinmunka, bár élnék az idézettel, a hivatásom valóban ilyen:
 "99% dögunalom, 1% totál beszarás" (Az aneszteziológusi munka bemutatása - Idézet a Kóma c. könyvből)




Kép: vakbélműtét

Nos, az az igazság, hogy a munkám nagy része, talán több is, mint 99%-a valóban rutinmunka.
 Ám ne nevezzük munkának, és főként ne tekintsük rutinnak. Aki annak veszi, rosszul teszi.
 Az én hivatásomat nem lehet félvállról venni. Igazi művészet megtalálni a hangot minden egyes beteggel, hiszen ahány ember, annyi lélek és élet.
 Így aztán a munkám egyben a hobbim is, és élvezem, ha azt láthatom, hogy egy-egy betegemből hogyan tűnik el a rettegés, a szorongás.
1981 óta dolgozom egészségügyben.
 A Mai napig is visszacsengenek azok a szavak a fülembe, amit első munkahelyemen dr Makláry Lajos mondott, mielőtt munkába állhattam:
 "Mindig úgy bánjon a betegével, mintha Ő a maga legkedvesebb hozzátartozója, édesanyja, édesapja, testvére, nagyszülője lenne!"
És azt hiszem, ezek a szavak kell, hogy elkísérjenek addig a napig, amíg orvosként dolgozom.
 Igen, altatóorvosként tisztában vagyok azzal, hogy minden beteg szorongva, félelmekkel érkezik a kórházba.
Legfontosabb feladatomnak tartom, hogy korrekt felvilágosítással ezeknek a tudatos, vagy tudatalatti félelmeket eloszlassam.
Ha a beteg tudja, hogy mi fog vele történni, fél siker, hiszen fel tud készülni arra, ami vár rá.
Orvos... higyjék el, éppolyan ember vagyok, mint bárki más.
Ám a megszerzett tudást alapul használva, úgy "működök", mint egy számítógép:
 Van egy nem csekély tudásanyag, bevált és begyakorlott protokollok, amelyek alapjában véve irányítanak, azonban ehhez minden esetben hozzá kell adnom a módosító tényezőket,
 - a beteg kórelőzményét, (gondos és részletes kikérdezés alapján)
 - általános állapotát, (fizikális, vagyis személyes vizsgálat alapján, amely akármilyen gyors, higyjék el, alapos!)
 - alkatát és korát,
 - személyiségét
 - és nem utolsó sorban személyes véleményét és akaratát, amelyet az általa nyújtott információk alapján tud kialakítani.
Így indulunk, s a műtő felé még hosszú az út.
Tervezett műtéteknél sok esetben kérünk kiegészítő vizsgálatokat, aszerint, hogy milyennek találtuk a beteg állapotát.
Fontos, hogy ne csak a beteget és az elkészült leleteket nézzük, hanem az egészet együtt, s ha a legcsekélyebb gyanúnk is van egy még nem ismert betegség jelenlétére, arról pontos információkat  kell szereznünk.
Alapszabály: egy kísérőbetegség jelenléte nem baj, hiszen fel tudunk készülni az ebből eredő szövődmények megelőzésére, vagy elhárítására.
Egy nem ismert kísérőbetegség azonban olyan nem várt szövődményekhez vezethet, amelyek a beteg életminőségét, vagy akár életét is veszélyezhetik!
Tehát felkészülünk, előkészítünk, majd elvégezzük a szükséges beavatkozásokat.
Hitetlenkedve olvasom néha egy-egy kolléga véleményét: a beteg nem altatható, nem érzésteleníthető, mert...
Felejtsük el ezt a mentalitást!
Szerencsére ma az aneszteziológia olyan eszköztárral rendelkezik, amellyel csaknem minden beteg műtéti érzéstelenítése biztonsággal megoldható.
Természetesen itt a tervezett műtétekről beszélek.
A sürgősségi, ún. akut műtétek mindig is más kategóriába tartoztak, hiszen itt nincs annyi időnk a beteg előkészítésére és kivizsgálására, és ebből gyakran adódnak váratlan, vagy veszélyes szituációk. A legtöbb esetben azonban ezek a veszélyek is elháríthatók.
Összességében tehát szeretném azt mondani:
ma a műtéti érzéstelenítések többsége rutineljárásnak számít, igen csekély kockázattal.
Ne féljünk tehát, ha műtétre várunk!



dr Nemessányi Mária