Holosz (görög), vagyis egész, teljesség.
A holisztikus szemlélet szerint az ember testi, lelki, szellemi, értelmi, érzelmi egység. Az egység, vagyis az egész több, mint a részek összessége (Hippokratész).
A modern gyógyászat sokszor csupán egyes tünetek megszüntetésére törekszik, ahelyett, hogy a beteg szervezetet, mint egészet gyógyítaná. Sajnos efelé mutatnak a széttagolódó, mindinkább specializált szakágak is. Ez az út nem helyes.
A rengeteg információ, amely egyes szakterületek magas szinten való ismeretét és alkalmazását lehetővé teszi, valamelyest szükségszerűvé tette ugyan a szakterületek szétválását, azonban, ha a betegség mögül „kifelejtjük” az embert a maga érzéseivel és érzelmeivel, szorongásaival és stressz-helyzeteivel, fájdalmával és kétségeivel, ha nem tudunk belehelyezkedni betegünk helyzetébe, akkor csupán tüneti kezelést végzünk.
Hiába gyógyítjuk az adott betegséget, ha magát az embert, a betegséget előidéző okokat nem kutatjuk fel, a helytelen szokásokat, az egészségtelen életmódot, a pszichés tényezőket nem vesszük figyelembe, és végső soron nem az embert egészében nézzük a maga sajátságos egyéni és egyedi tulajdonságaival.
Szervezetünk alapvetően törekszik egyensúlyának helyreállítására, a mindenkori homeosztázis, vagyis a a belső környezet dinamikus állandóságának fenntartására.
Minden betegség a szervezet, mint egész egyensúlyának megbomlását jelenti. Az egyensúlyvesztés akár testi szintről (pl. egy banális megfázás, vagy pl egy vágott seb a kezünkön), akár lelki-pszichés szintről (stressz, fáradtság, hozzátartozó elvesztése, aggodalom, stb) indul el, végső soron betegséghez vezethet.
A holisztikus egészségmodell a szervezet öngyógyító erőit mozgósítja, arra törekszik, hogy a szervezet saját maga tudja leküzdeni a betegséget, segít helyreállítani a szervezet belső egyensúlyát.
Forrás:
(1) Palágyi Jolanda: Kézreflexológia (2002; Animus kiadó)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése